Boly(on)gó-élet

avagy egy csillagász kalandjai a nagyvilágban

Gyűrűs napfogyatkozás a láthatáron

2021. június 09. 18:59 - BOLYonGOeLET

Azt hiszem a legtöbben az utóbbi napokban már hallottuk mind az írott, mind pedig az online sajtóból, hogy június 10-én gyűrűs napfogyatkozás lesz, amely Európa szerencsésebb felén különböző mértékben ugyan, de részleges napfogyatkozásként is látható lesz.

A “valódi” gyűrűs fogyatkozást, azaz a totalitás sávját, csak Oroszország keleti sarkából, Kanada egyes részeiről és Grönland nyugati feléről csodálhatják meg a szerencsések.

napfogyatkozas_terkep.png

A júniusi napfogyatkozás láthatósága. A pirosas rész a totalitás sávja (fotó innen).

Tovább
Szólj hozzá!

Egy üstökös tündöklése és bukása

2020. július 25. 17:55 - BOLYonGOeLET

Mostanság minden a koronavírusról, a fekete életekről, a szólásszabadságról és a szabad sajtóról illetve egyebekről szól – teljesen jogosan. Viszont az "egyebek" kategóriába valami olyasmi került bele, amely csillagászként nagy örömmel tölt(ött) el: végre felkerült az égre egy szabad szemmel is látható üstökös, a NEOWISE, amelyet idén fedeztek fel.

De honnan és miért jönnek az üstökösök? Honnan kapják a nevüket és abból mit tudhatunk meg? Miért (nem) látjuk őket? Miért van (egy vagy több) csóvájuk? Amúgy egyáltalán: mi az üstökös? Most ezeknek járunk utána ebben a posztban.

comet07a.jpg

A NEOWISE üstökös 2020. július 19-én (a fotó adatai: 00:33 (UT+2h), 30s, ISO 2500, f/4 24mm)

Tovább
2 komment

Vissza a középkorba - kerékpárral

2020. május 24. 14:57 - BOLYonGOeLET

Azzal kell kezdenem, hogy nagyon szép helyre sodort minket az élet. Baden-Württemberg Németország harmadik legnagyobb tartománya, amelyen belül 35 körzet van, s ezekből kettő határos a Bodeni-tóval, melyek közül az egyik a konstanzi körzet, amelybe Radoflzell am Bodensee városa is beletartozik. Csak a konstanzi körzetben - melynek nagysága kb. a Hortobágyi Nemzeti Parkkal mérhető össze - több, mint 20 kastély, 4 vár és nagyjából 70 várrom található.

img_7380.JPG

Rálátás a Bodeni-tó egyik nyúlványára az Alt-Bodman várromból

Gondolom sokan ismerik, hallottak már a Bodeni-tóról. Dícséretes. No, és hallott már valaki Stahringenről? Esetleg Bodmanról? Nem? Nyugalom, a hiba nem az Ön készülékében van. A bánat nem gondolná, hogy ezek az apró, eldugott helyek a Bodeni-tó szomszédságában milyen kellemes meglepetéseket rejthetnek a véletlenül odatévedő emberek számára.

Tovább
Szólj hozzá!

Barangolás egy mészkőoszlop-erdőben

2020. február 29. 15:23 - BOLYonGOeLET

Itt az ideje újra felvenni az amerikai úti beszámolók leejtett fonalát. Legutóbb ugye még Arizona államban jártunk, ahol a Grand Canyonnál volt szerencsénk kipróbálni a vadkempingezést. Ebben a posztban már áthajtunk az északról szomszédos Utah államba.

Az USA második legszárazabb állama (Nevada az első) arról is híres, hogy tagja annak a négyesfogatnak - Arizona, Colorado és Új-Mexikó mellett -, amely egy pontban találkozik ("Four Corners"), illetve egyike annak a három államnak (Colorado és Wyoming mellett), ahol az államhatárok pontosan egy-egy földrajzi hosszúsági és szélességi körön fekszenek.

Tovább
Szólj hozzá!

Mióta vannak karácsonyi vásárok Kölnben?

2018. december 20. 11:41 - BOLYonGOeLET

Ezzel a rövid kis poszttal egy picit megszakítom az amerikai bejegyzések kissé talán unalmas hegemóniáját. Meg hát jön a karácsony, szóval gondoltam adok egy nyúlfarknyi kóstolót a kölni karácsonyi vásárok történetéből.

dom05.jpg

Vannak, akik szeretik és vannak, akik nem szeretik ezeket a vásárokat. Meg lehet érteni mindkét oldalt, hiszen a frissen sült gesztenye illata, a parázs felett sercegő különböző sültek, a különféle édességek egyvelege, a szívet-lelket melengető fűszeres forralt borok aromája, valamint a téli hidegben melegséget adó ünnepi fények alatt folyamatosan mozgó és zsibongó tömeg egy kellemes keveréket adhat.

Tovább
Szólj hozzá!

CART2018 - Arizona, második rész

2018. október 18. 08:03 - BOLYonGOeLET

Az előző részben kicsit már belekóstoltunk Arizonába. Most pedig - az államot nem elhagyva - folytassuk a barangolást.

Reggel fájó szívvel hagytuk ott Tucsont, hogy előbb a 10-es államközi autópályán haladjunk észak felé, majd Phoenix után ráforduljunk a 17-es sztrádára.

sed05.jpg

Tovább
2 komment

CART2018 - Arizona, első rész

2018. augusztus 28. 08:11 - BOLYonGOeLET

Nyári hó

Jó volt elindulni. Nem a szállás miatt. Izgatott voltam, mert most már tényleg itt vagyunk és elindul a móka. Alamogordóból a 70-es úton lehet megközelíteni az Új-Mexikóban található, igazán érdekes White Sand természetvédelmi területet, melynek fehér - hóra emlékeztető - homokbuckái hirtelen bukkantak fel a melegtől remegő levegőben, mintha csak egy vízió vagy álom lenne.

wh03.jpg

Érdemes már reggel odaérni két ok miatt is. Habár mi május közepe táján jártunk erre, de már ekkor olyan meleg lehet napközben a hatalmas dűnék között, mintha egy légkeveréses sütőben lennénk.

Tovább
2 komment

Egy több, mint 100 éves hagyomány, amely összerezzenti Nizza városlakóit

2018. augusztus 11. 16:05 - BOLYonGOeLET

Aki járt már a côte d'azur fővárosában, Nizzában, az tudja, hogy a város nem ér véget a Promenade des Anglais végén. A híres sétány végén van egy domb, amelyre mindenképpen érdemes felmásznunk. Aki nem rendelkezik megfelelő kondícióval, az lifttel is leküzdheti a nagyjából 100 méteres magasságot. Érdemes, ráadásul több ok miatt.

Tovább
Szólj hozzá!

CART2018 - az indulás

2018. július 24. 07:51 - BOLYonGOeLET

A következő posztok a nyári 5 hetes kiruccanásunk butított változatai lesznek. Annyi minden történt velünk, hogy képtelenség mindent leírni. Azért remélem, hogy sikerül valamennyit átadni az utazási élményekből.

Most úgy vélem, hogy az egyes bejegyzések kb. egy-egy hete fognak lefedni, ebből kifolyólag kb. öt írás lesz a mostani poszton túl.

Csapjunk is bele!

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása