Már elég régen megfogalmazódott bennünk, hogy milyen jó lenne eljtuni New York-ba karácsony tájékán, de eddig ez nem sikerült. Azonban furcsa módon nem is maga a metropolisz érdekelt minket, hanem valami más.

Valami, amire - őszintén szólva - nem is gondoltunk volna, ha kedves szállásadónk nem említi, akivel egyébként szeptember óta tartunk egy jó kapcsolatot. Onnantól fogva azonban nem volt megállás és teljesen beleéltük magunkat egy olyan karácsonyba, ahol a művészetek és azok alkotásai domináltak.

Ide többet nem...vagy mégis?

Amikor szeptemberben elhagytuk New York-ot, úgy voltunk vele, hogy persze érdekes város, de ide nem hiszem, hogy alapból még egyszer valaha is beteszem a lábam. Egyszerűen elég volt és mivel inkább a természetet kedveljük, úgy döntöttünk, hogy ha lesz időnk és pénzünk, akkor inkább elmegyünk a hegyekbe, mintsem ebbe az óriási betondzsungelbe.

Aztán októberben felhívott minket - már mint kedves és jó ismerős - a szeptemberi szállásunkat biztosító hölgy, hogy lenne-e kedvünk vele, nála karácsonyozni. Meglepődtünk, de egyúttal némi izgalom is volt bennünk, hiszen ezzel alkalom nyílt arra, hogy New York-ban töltsünk egy karácsonyt. Ha már a "közelben" lakunk, akkor ezt is ki lehetne próbálni, nem?

A részletek megbeszélése közben felmerült, hogy lehetőségünk lenne elmenni egy Broadway-előadásra valamelyik színházba. Mindezek mellett nagyon szerettünk volna eljutni a New York-i Metropolitan múzeumba is, így mód adódott arra, hogy idén karácsonykor a kultúrára helyezzük a hangsúlyt. Mint utóbb kiderült, nem is dönthettünk volna jobban.

Egy Broadway-színpad testközelből

Abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy sanszunk lesz megnézni egy Broadway-előadást, egy cím villant fel az agyamban, mint valami fényes neon-reklám; megvilágosodtam, mint Eddie Adams a Boogie Nights-ban, amikor bevillant neki, hogy Dirk Diggler néven kell belevetnie magát a felnőttfilmes iparba (ha már művészet, ugye).

Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy melyik musical ugrott be elsőnek: igen, a világ egyik leghíresebb és leghosszabb ideje színpadon lévő darabjáról van szó, az Operaház Fantomjáról. Ezt mindig is szerettem volna látni, mert tetszik a története és a zenéje.

Felmerült még a Macskák is, de mint kutyabarát - és most bocsánat a macskaszerető emberektől - valahogy nem igazán akart rávenni a lélek, hogy táncoló és éneklő-nyávogó macskákat nézzek két órán át. Természetesen mások meg az operától kapnak agygörcsöt, szóval mindkét félnek igaza lehet.

A városba szakadt egyszerű ember azt gondolhatná, hogy egy ilyen előadásra már jócskán előtte meg kell venni a jegyet, pláne ha még karácsony is van. Tapasztaltabbak elmondása alapján, majd a saját példámból kiindulva kijelenthetem, hogy ez nem így van.

Olyannyira, hogy akár még aznap is lehet jegyet kapni egy-egy előadásra. Természetesen nem biztos, hogy a legjobb páholy legjobb helyére kapunk jegyet, de az sem igaz, hogy már csak ruhatári állóhelyre szóló jegyet fogunk kapni, ahol csak a zenét halljuk erősen szűrve, viszont a színpadi történéseknek pusztán a képzeletünk szab határt.

Némi praktikus információ: a Times Square-n (a 7. sugárút és a nyugati 47. utca találkozásánál) van egy jegyértékesítő iroda (TKTS), ahol a fennmaradt jegyeket értékesítik olcsóbban. Elméletileg. Amikor ott jártunk (délután 4-kor próbáltunk jegyet szerezni az esti 8-as előadásra), akkor közölték, hogy 108 dollár fejében boldog jegytulajdonosok lehetünk. Mármint személyenként.

Mivel nem lett volna őszinte a mosolyunk, ezért úgy döntöttünk, hogy nincs mit veszíteni, elmegyünk a színházhoz, hátha ott is van még jegy kedvezőbb áron. Amúgy nem csak ez előbb említett két előadásra lehet jegyet szerezni, hanem legalább 15 másikra, amelyeket a különböző színházakban adnak elő.

Kis mellékszál. Ugyan mindenki azt mondja, hogy ilyen meg olyan Broadway-előadás, azonban a színházak nem magán a Broadway-n helyezkednek el, hanem a környező utcákban; jellemzően a nyugati 42. és 46. utca között, a 7. sugárúttól jobbra és balra.

A színháznál kellemes meglepetés ért minket. Közölték, hogy persze vannak még helyek az aznapi előadásra és akár "már" 85 dollárért magunkénak mondhatjuk őket. Ennyit arról, hogy a TKTS irodában olcsóbban lehet jegyekhez jutni. Persze lehet, de esetünkben éppen nem. Tehát olyan három órával a kezdés előtt is lehet jegyeket kapni, akár magában a színházban is.

Az előadás előtt egy órával már érdemes ott lenni, mert idő mire beengedik az összes embert (itt éppen több, mint 600 személyről van szó). Kapunyitás előtt egy emberke mindenki figyelmét kérte és röviden elmondta a "játékszabályokat", majd az utolsó mondata után nyíltak az ajtók.

Mi volt az utolsó mondata? Tippek? Nem, nem az, hogy "Sajnos az előadás elmarad", hanem: "A legfontosabb dolog, hogy tessék viselkedni a színházban...és most nem a gyerekekről beszélek!" Azt hiszem ez mindent elmond. Bár az is tény, hogy furcsa volt látnom, amint felnőtt emberek tornacipőben, esetleg sima pólóban mennek be a színházba.

Lassan megtelik a terem

Persze, mindenki úgy öltözik, ahogy szeretne, de én úgy gondolom, hogy az öltözékünkkel egy kicsit illik megtisztelni a helyet, a darabot és a művészeket.

Magáról a darabról nem írnék, mert utána lehet olvasni. Azonban az az életreszóló élmény, amit a második sorból ülve és látva kaptunk, na az minden pénzt megér, legalábbis nekem. A színpad alá méltánytalanul elrejtett komolyzenei muzsikusok élő játéka valamint a színészek/énekesek mimikájának ennyire testközelből való "megélése" egészen hihetetlen volt.

Amikor szó szerint 2 méterre állnak színészek a színpadon és látszik, hogy könnyes a szemük vagy amikor fröcsögő nyállal indulatosabban szólnak, akkor azért eléggé le lehet döbbeni. Rengetegszer volt, hogy teljesen belefeledkeztem a darabba és elfelejtettem, hogy most egy színházban ülök 600 másik emberrel. De azt hiszem, ha ezt sikerül elérniük a színészeknek, akkor valamit jól csinálnak.

Mivel kissé oldalvást és nem a színpaddal szemben ültünk, ezért párszor sikerült belesnem a kulisszák mögé, pontosabban mellé. Ilyenkor, hogy ősznte legyek, ki is zökkentem a műből. Ellenben örültem is neki egy picit, hiszen így láthattam az éppen nyújtó balerinákat vagy egyes színészeket, amint az utolsókat simítják kosztümjeiken, mielőtt a megfelelő végszó után kilépnek a nagyérdemű elé.

Az előadás végén a közönség állva tapsolt és füttyögve nyilvánította ki tetszését, ami szerintem igen nagy szó egy olyan darabnál, amelyet lassan 30 éve (!) játszanak folyamatosan, s amelyre a mai napig az összes jegy elfogy.

Az USA legnagyobb művészeti múzeumában

Az előző esti hatalmas művészeti tőkeinjekció után úgy gondoltunk, hogy ráteszünk még egy lapáttal és eltöltünk egy pár órát (kb. 4-5 órát) a Metropolitan múzeumban (röviden csak MET), ha már az égiek nem kegyesek hozzánk.

Amikor a MET-hez odaértünk és a szakadó esőben hosszasan tekergő esernyős ember-kígyót megláttuk, akkor azért egy pillanatra megakadtunk, de aztán bátorságot vettünk és mi is eggyé váltunk a művészetek iránt érdeklődő tekervénnyel.

A sor meglehetősen gyorsan haladt, ebből kifolyólag nagyjából negyedórányi kintlét után beértünk a múzeum tágas előcsarnokába. A beléptetésnél átnézik a nálunk lévő táskákat, majd utána lehet jegyért sorbaállni, hacsak nem vettük meg előre.

Tippek: az első és legfontosabb tipp, hogy nem muszáj online megvenni a jegyet. Miért? Azért, mert a 25 dolláros jegyár (felnőtt turistának, akinek nincs külünböző kártyája, pl. New York ID, New York Pass, stb.) csak egy ajánlott ár (ez fel is van tüntetve a honlapon).

Igen, ha helyben vesszük, akkor elméletleg annyit fizetünk a jegyért, amennyit akarunk (ha 1 dollárt, akkor annyit). Elővételben viszont 25 dollár és kész. A másik, hogy ha egyszer bejutottunk, akkor mindenki rohan vagy a két oldalon vagy a bejárattal szemben található pénztárak valamelyikéhez (aki nem vette meg a jegyét online).

Ezzel szemben, a csarnok közepénél elhelyezkedő információs pultnál is lehet jegyet váltani, de csak kártyás fizetéssel. Ezt annyira nem reklámozzák, de nyugodtan vehetünk ott is jegyet. Ezzel, ha nagyon sokan vannak (márpedig általában ez a helyzet), legalább 15-20 percet lehet spórolni.

További időt nyerhetünk, amennyiben a kabátunkat a karunkon átvetve visszük magunkkal. Ottjártunkkor hatalmas sorok álltak a ruhatáraknál. Természetesen ez rossz vagy hideg időre vonatkozik.

Az előcsarnokból rögtön feljuthatunk a második szintre

Ezután nyakunkba vehetjük az épületet (térkép használata erősen javallott) és elkezdhetjük kultúrára szomjazó lelkünket feltölteni. Azonban - szerintem - arra is vigyázni kell, hogy nehogy túltöltsük. Irdatlan mennyiségű információ árad felénk írott és vizuális formában, amelyek befogadása, megértése és, igen, élvezése hamar lemeríthetik agyunk energiacelláit.

Mi "csupán" négy-öt órát töltöttünk el az épületben, de persze lehet többet is. Érdemes lehet egy-egy adott témát, területet alaposabban feltérképezni és azoknál eltölteni több időt. Különben arra lehetünk figyelmesek, hogy zúgó fejjel és üveges tekintettel jövünk ki az épületből, miközben szivacsossá vált agyunkban festmények és szobrok emlékfoszlányai repkednek összekuszálódva.

Miért érdemes idejönni? A teljesség igénye nélkül ugyan, de ki ne szeretné egy helyen látni a spanyol (pl. El Greco, Goya, Picasso, Velázquez), a holland (pl. Van Dyck, Vincent van Gogh, Rembrandt), a francia (pl. Renoir, Cézanne, Monet, Manet), az olasz (Botticelli, da Vinci, Michelangelo) vagy éppen a német (Dürer) festő- és rajziskolák híres képviselőinek munkáit?

Milyen izgalmas lehet bepillantást nyerni az ókori egyiptomi kultúrába, a hieroglifákkal és rajzokkal teletűzdelt köveken megelevenedő egyiptomi emberek mindennapjaiba, a szarkofágokba rejtett múmiák hátborzongató, ám érdekes világába?

Vagy éppen az óceáni szigetvilág semmihez sem fogható, leginkább faanyagokkal "operáló", a termékenységet előtérbe helyező jelkép-világával?

De az sem akármilyen érzés, amikor szemtől-szemben állunk a világ egyik leghíresebb, Rodin által életre keltett szobrával, a Gondolkodóval (legalábbis annak kicsinyített másolatával).

Megérte?

Már a kérdés feltevése is ostobaság, de ha már feltettem, akkor válaszolok is rá. Igen, abszolút és ehhez kétség sem férhet (persze kinek, mi). Számomra ez a karácsony nagyon szépen sikerült.

Persze megnéztük az ilyenkor "szokásos" helyeket is, mint pl. a Rockefeller Center előtti karácsonyfát és egyéb díszítéseket valamint a Bryant Parknál található korcsolyapályát a fenyőfával. Sőt! Sikerült feljutnunk a USS Intrepid repülőgéphordozó-anyahajóra is, de erről egy másik posztban lesz szó.

A Rockefeller Center előtti tér

Azonban - bizonyos értelemben - mindezek most eltörpültek Minerva vagy Pallasz Athéné (kinek, melyik mitológia tetszik) oltalma alatt álló csodálatos (mű)alkotások mellett.

A valóban karnyújtásnyira zajló események látványa, illata az Operaház Fantomjában és a darab végén elszorult torokkal és könnyes szemmel való állva tapsolás számomra megfizetethetetlen.

De ugyanígy maradandó élmény, amikor kevesebb, mint fél méterrel az ember orra előtt ott vannak a nagy impresszionisták tájképei, portréi vagy Van Gogh önarcképe valamint Rodin Gondolkodója, vagy akár az egyiptomi múmiák, hieroglifák, ókori ékszerek és egyéb műtárgyak.

Természetesen nem kell ilyeneket látni és elutazni ahhoz, hogy valakinek szép karácsonya legyen. Sőt, a kultura is sok mindent jelenthet az egyes emberek számára.

Mindenesetre nagyon remélem, hogy mindenkinek békés, boldog karácsonya volt; olyan, amilyet szeretett volna. Legyen az bárhol és bárkivel!

Karácsonyfa a Madison Square Gardennél