Boly(on)gó-élet

avagy egy csillagász kalandjai a nagyvilágban

Vissza a középkorba - kerékpárral

2020. május 24. 14:57 - BOLYonGOeLET

Azzal kell kezdenem, hogy nagyon szép helyre sodort minket az élet. Baden-Württemberg Németország harmadik legnagyobb tartománya, amelyen belül 35 körzet van, s ezekből kettő határos a Bodeni-tóval, melyek közül az egyik a konstanzi körzet, amelybe Radoflzell am Bodensee városa is beletartozik. Csak a konstanzi körzetben - melynek nagysága kb. a Hortobágyi Nemzeti Parkkal mérhető össze - több, mint 20 kastély, 4 vár és nagyjából 70 várrom található.

img_7380.JPG

Rálátás a Bodeni-tó egyik nyúlványára az Alt-Bodman várromból

Gondolom sokan ismerik, hallottak már a Bodeni-tóról. Dícséretes. No, és hallott már valaki Stahringenről? Esetleg Bodmanról? Nem? Nyugalom, a hiba nem az Ön készülékében van. A bánat nem gondolná, hogy ezek az apró, eldugott helyek a Bodeni-tó szomszédságában milyen kellemes meglepetéseket rejthetnek a véletlenül odatévedő emberek számára.

Ez a kis poszt - amely egy áprilisi kirándulás emlékei - remélem segíteni fog, hogy megismerjétek az előbb említett kis helységeket és esetleg később már ne csak véletlenül tévedjetek arra.

img_7312.jpg

Túránk Radolfzellből indul és oda is fog megérkezni. Mi kerékpárral tettük meg az utat, de én inkább gyalog ajánlanám, hacsak nem készülünk a Tour de France hegyi etapjaira. Az első megálló a Radolfzell-től nagyjából 7,5 km-re északi irányban található stahringeni várrom volt.

Maga a rom, amelyet Homburgnak hívnak, kicsivel 600 méterrel fekszik a tengerszint felett és az egyik legkisebb várrom az egész környéken. Az egykori legkisebb, azonban szinte bevehetetlen vár manapság az idelátogató emberek egy kedvenc kilátóhelye.

A masszív késő-középkori vár története egészen a XI. évszázadig nyúlik vissza, amikor az erőd Homburg urainak volt a székhelye, akik hajdanában a konstanzi püspökség miniszterei voltak, s ez volt az az időszak, amikor Stahringent a lovagok falvának hívtak.

A XV. század vége felé a svájciak és németek között nem volt olyan nagy a látszólagos barátság, mint manapság. A csokijukról és sajtjaikról híres svájciak hírnevét ebben az időszakban leginkább a gyalogos zsoldosaik (és persze győzelmeik) öregbítették, akik saját önállóságukért mindenre képesek voltak. Például az ilyen kis várakat sem kímélték és úgy ahogy van, az egész erődítményt kifosztották, majd porig égették. 

Azonban, ha várfelújításról van szó, a német nagyurakat sem kellett félteni. Sőt! Nemhogy felhúztak egy új várat mindössze három év alatt, de még nagyobbat is építettek, mint előtte.

A következő években, évszázadokban jöttek-mentek az urak és vártulajdonosok, miközben a 30 éves háború is erősen megtépázta az apró vár falait. Olyannyira, hogy a XVII. század derekán újra felgyújtották, s utána mint kőbányaként üzemelt, melynek nyomai ma is fellelhetők.

Na, de ideje tovább tekerni a 8 kilométerre lévő Bodman nevű településre, amely az Überlingen-tó (amely a Bodeni-tó egy része) déli partján fekszik. Az idáig vezető út remek lehetőséget nyújtott, hogy megcsodáljuk a szántóföldek mellett elterülő virágzó gyümölcsfák rengetegét, az erdővel borított lankás dombokat, valamint a falvak egyes kéményein fészkelő gólyákat.

img_7338.jpg

A bodmani kikötőben mindenképpen érdemes megállni egy kicsit. A tó kristálytiszta vize, az elültetett virágok, a termetes mamutfenyő, a tó túloldalán lazán hullámzó dombok látványa simán megér egy pár perces pihenőt.

A tótól elfordulva, a hátunk mögött meredeken magasodnak a Bodanrück-félsziget dombjai, melyek egyikén található a légvonalban mindössze 1,5 km-re található Alt-Bodman vár ránk maradt történelmi emlékei.

Ez a várrom már impozánsabb a homburgi kistestvérénél. Nagyobb az alapterülete is, illetve a várból is több maradt a mai emberre. Valamint nincsen rendes várrom valamire való monda nélkül.

A szintén késő-középkori vár történetének pontos kezdete egy kissé homályba vész, azonban úgy tartja a legenda, hogy az eredeti vár 1307-ben vagy 1309-ben egy villámcsapás következtében leégett és az ott tartózkodó arisztokrata család tagjai közül csak egy fiú élte túl az esetet. Később ez a fiú építtette újjá a várat az eredeti erőd helyétől nem messze.

Csakúgy, mint a homburgi vár esetén, a sváb nemesek és önállósodni vágyó svájciak közötti nézeteltérés véres-belezős megoldása nem tett jót az ott lakók egészségének és a vár arculatának. Az öldöklés végeztével a vár meg lett erősítve, de nem annyira, hogy kibírja a 30 éves háborúban a franciák ostromát, akik az 1600-as évek közepe táján lerombolták az erődöt.

img_7375.jpg

A tó túloldalán Ludwigshafen városa látszik

A XIX. század közepén az egyik nemesi leszármazott a végrendeletében kikötötte (egyébként az arisztokrata család sarjai a mai napig itt élnek a Bodeni-tó mellett), hogy a vár belső részét és tornyát meg kell menteni az utókornak. Ennek jegyében a XX. században többször is restaurálták a várat, illetve ami megmaradt belőle. Ez már csak azért is volt lényeges, mert ugyan szoktuk mondani, hogy villám nem csap kétszer ugyanoda, de tudjuk, hogy valójában ez nem így van. Ezt pedig már a vár is tudja, mivel az 1900-as években újból belecsapott a villám.

Sanyarú sorsa ellenére az egyik legszebb - ha nem a legszebb - kilátás innen nyílik az Überlingen-tóra és a parton sorakozó falvakra, városokra és a mögöttük húzódó zöld dombokra. A várból nyugat felé kitekintve az almafák végtelen mezejét láthatjuk, háttérben a Hegau vulkanikus vonulataival, míg keleti irányban a fákkal fedett dombok között kikandikál a villám által elpusztított első vár helyére épített kápolna és paplak, ma Frauenbergi Kolostor, fehér épülete.

img_7351.jpg

A Frauenbergi Kolostor az Alt-Bodman várromból

Az Alt-Bodman várat dél felé elhagyva, a turistaösvény kivezet minket egy szellős tisztásra, melynek közepén egy faház áll. Amikor kiértünk a mező szélére, akkor nagy meglepetésemre amerikai bölények vonultak komótosan, hol a füvet legelve, hol pedig a porban fetrengve.

img_7391.jpg

Ezeket a hatalmas állatokat az ember alapvetően az északa-amerikai végtelen sztyeppéken csoportosan vonulva tudja elképzelni, nem pedig itt, a Bodeni-tó mellett. Egy kissé  talán kisebbre nőttek, mint az amerikai testvéreik, de ettől függetlenül tekintélyt parancsolóak voltak a bölények, amint a pár napos borjúkat óvva ide-oda csörtettek a réten. Ha valaki akarja, akkor a farm mellett felhúzott étteremben (Bisonstube Bodenwald) meg is kóstolhatja milyen a bölényhúsból készült kolbász vagy steak.

A bölénycsordánál való elmélázás után most már végképp hazafelé vettük az irányt, amely annyit jelentett, hogy Liggeringenen áthaladva a Mindel-tó északi partjának mentén tekertünk Möggingen felé. Mivel a Mindel-tónál ért minket a naplemente, így itt is megálltunk egy kicsit, hogy élvezzük a fényeket, az egyre nyugodtabb tó víztükrét és a csendet megtörő madárcsicsergést, amelyből jól hallhatóan kiemelkedett a kakukk hangja.

Miután pihentünk, Möggingenen át hazatekertünk Radolfzell városába. Az egész kirándulás nagyjából 30 kilométert ölelt fel és hozzávetőleg 600 métert haladtunk felfelé és ugyanennyit lefelé.

utvonal.png

Megérte ennyit tekerni és ellátogatni a posztban említett helyekre? A válasz egyértelműen az, hogy igen!

img_7384.JPG

Még ezek a relatíve apró várak is, amelyek már jó ideje elhagyatottak, igen gazdag és színes történelemmel büszkélkedhetnek. Ezért is szeretek ilyen helyekre eljutni, mert a gyönyörű kilátás mellett érdemes belegondolni, hogy ha azok a falak mesélni tudnának, mennyi mindent tudnának elregélni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bolyongo-elet.blog.hu/api/trackback/id/tr7615714770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.