Az utóbbi két posztban Marseille-ben jártunk. Most egy kicsit elhagyjuk a biztonságot jelentő szárazföldet és kihajózunk a város öreg kikötőjéből, hogy eljuthassunk a Frioul-szigetekig. Érdemes - főleg nyáron - akár napokkal előtte megvenni a jegyet, mert igen közkedvelt turisztikai célpont.

Jellemzően két opciónk van: az egyik esetben csak az If várához VAGY csak a Frioul-szigetekig mehetünk, míg a másik esetben az If vára ÉS a Frioul-szigetek meglátogatása a cél. Az első esetben kb. 11 euró az út egy személynek (oda-vissza). A második esetben pedig olyan 17 eurónyi pénzt kell leszurkolnunk (egy személyre és oda-vissza).

A Frioul-szigetek Marseille mellett (kép: Google)

Annyit hozzáfűznék, hogy földrajzilag If vára (pontosabban If szigete) ugyancsak a Frioul-szigetek tagja, szóval tulajdonképpen, így vagy úgy, de ugyanoda megyünk.

A sokatmondó hajónév

Jómagam javasolnám a kombinált utat. Bármelyiket is választjuk érdemes a hajó indulása előtt legalább 15 perccel megjelenni, de az sem baj, ha még korábban beállunk a sorba. Ivóvizet vigyünk magunkkal, mert a tűző napon hamar (m)elegünk lehet.

A kép csalóka: ennél azért jóval többen szoktak sorban állni jegyekért

Ha van rá módunk, akkor érdemes áprilisban vagy május elején idelátogatni. Egyfelől ilyenkor még nincsen olyan meleg, másfelől pedig ilyenkor nyílnak a vadvirágok a szigeteken, s ennek következtében a langyos mészkősziklák virágszőnyeggel vannak letakarva.

Mivel annyit emlegettem már azt, hogy Frioul-szigetek, nézzük meg egy kicsit jobban, hogy miről is van szó. A rövid áttekintés után kicsit bővebben írok a szigetekről - ha már erről szól a mai poszt, remélve, hogy tudok majd hasznosnak vélt információkkal szolgálni.

Îles du Frioul

A Frioul-szigetek egy szigetcsoport gyűjtőneve, amely Marseille hetedik kerületéhez tartozik közigazgatásilag. Négy nagyobb tagja van: Pomègues, Ratonneau, If és Îlot Tiboluen du Frioul.

A szigetek a Natura 2000 Európai Uniós ökológiai hálózatának a tagjai (mint pl. hazánkban a Budai-hegység vagy a Duna ártere), ugyanis az itt lévő növények és állatok védelme kiemelten fontos.

Leendő sirályok bölcsője

Szóval ne lepődjünk meg, ha sétáink során például sirályok fészkébe és tojásaiba botlunk, melyek háborgatását nem ajánlanám.

Most pedig induljunk el Marseille-ből, s látogassuk meg a Frioul-szigeteket. Az első megállónk egy kisebb sziget lesz, amely megihlette Alexandre Dumas-t, s könyvének hőse - Edmond Dantès - is "élvezhette" a szigeten lévő börtön vendégszeretetét.

If vára (Château d'If)

Az erődöt I. Ferenc francia király parancsára építették If szigetén a XVI. század első harmadában. Ez volt az első királyi erőd Marseille-ben. Az erőd nem véletlenül kelt életre a korabeli kőművesek dolgos-szorgos kezei alatt. Provence védelmi vonalának igen fontos bástyája volt, hiszen már akkoriban is úgy tekintettek Marseille-re, mint a francia királyság kardinális déli kapujára. 

If vára a tengerről nézve

I. Ferenc hamarosan parancsot adott egy második erőd megépítésére is, amely a Notre-Dame nevet viselte. Ismerős? Nem véletlenül: ebben a posztban említettem, hogy Marseille ikonikus pontja - a Notre-Dame de la Garde bazilika - egy erőd alapjaira lett építve. Bizony, az alap nem volt más, mint eme második erőd.

If várának egy kissé érdekes az alaprajza: a vastag falak ugyan egy szabályos négyszöget harapnak ki a szigetből, azonban a háromszintes erődnek csak három sarkában vannak bástyák, megbontva ezzel a szimmetriát. Az aszimmetriát erősítve, a három torony közül az egyiknek más a magassága, mint a másik kettőnek.

If várának legmagasabb - Saint Christophe névre keresztelt - tornya

Miért? Jó kérdés. Talán a tervező urak a marseille-i késdobálók bor- és rumgőzös levegőjét tovább szívták a kelleténél. Mindenesetre a három torony és a rajtuk fenyegetően elhelyezkedő ágyúk kellő mértékben elbátortalaníthatták a tengeri siserehadakat.

A főbejárat és a Maugovert (j) illetve Saint Jaume (b) bástyák

A sétahajóról leszállva egy rövid gyaloglás után érünk az erődítmény külső falába vájt kapujához. A XX. század elején történelmi emlékművé avanzsált erődbe 6 eurónyi belépő kifizetése után tudunk bejutni.

Amit rögtön lehet érezni - a melegen és a sós levegőn kívül - az az erőd tömör és robusztus alkatából fakadó nyers erő. A napsütéssel és Misztrállal dacoló falak vastagsága nem sok reményt kelthetett az idehurcolt börtönlakóknak.

Visszapillantás Marseille-re (a lenti, bal oldalon lévő épületben kell a jegyet megvenni)

Igen, börtönt emlegettem. Mivel az erőd katonai potenciáljának kiaknázottsága az ideálistól távol állt, így a francia arisztokrácia felsőbb rétege logikusan gondolhatta, hogy - turizmus hiányában - az erőd legoptimálisabb kihasználása az lenne, ha a csőcseléket idevetnék - messzire a várostól.

A mondák szerint az első "szállóvendégek" egyszerű marseille-i halászok voltak a XVI. század dereka táján. Ezzel némileg ellentmondásban, az erőd egyik cellája büszkén hirdeti, hogy 1582-tól ott raboskodott az első gazfickó, egy bizonyos Chevalier Anselme.

Mindenesetre nem csak nincstelen rabokat vertek itt láncra, hanem olyanokat is, akiknek voltak bizonyos összeköttetéseik, s talán némi pénzük is.

A börtön/erőd belső udvara

Míg a földszinten elhelyezkedő ablaktalan, a higiéniát hírből sem ismerő cellákat - ahol a lakók várható élethossza mindössze 9 hónap volt(!) - a vagyontalan csirkefogókkal töltötték meg, addig a tehetősebbek - bizonyos ár ellenében - az első emeleti szobákat kaphatták meg.

Igen szobákat, hiszen itt már rácsos, ámde panorámával rendelkező ablakokból nézhették sóvárogva szeretett vagy kevésbé kedvelt városukat, s ha télvíz idején fáztak, akkor sem volt probléma: a kandallóban vidáman ropogó fahasábok bizonyára elviselhetőbbé tették sanyarú napjaikat.

Tágas cella kandallóval

Mivel a meglehetősen ingerszegény környezet nem tesz jót az ember lelkének, így az itt raboskodóknak is valamilyen módot kellett találniuk arra, hogy kifejezhessék magukat, s erre mi más lenne a legtökéletesebb eszköz, ha nem a művészet.

Látogatásunk során próbáljunk meg nyitott szemmel járkálni a falak között és hamarosan fel fognak tűnni a börtön tégláiba vésett alkotások, melyek az egykoron itt gyötrődő lelkek mészkőlenyomatai.

A börtön sokszor kitehette volna a megtelt táblát, hiszen csak a XVIII. században több ezer protestánst tessékeltek a vastag falak közé (természetesen nem egyszerre). A vérzivataros forradalmi idők után is elegendő táplálékuk volt a cellák feneketlen bendőinek. Az utolsó rabokat egyébként a XX. század elején engedték ki a börtönből.

Lehet érdekesek a fentebb leírtak, azonban a legtöbb turista nem ezért jön ide. Hanem azért, mert If vára a legtöbb ember számára egy regényből ismert, méghozzá az Alexandre Dumas által írt Monte Cristo grófjából (Le Comte de Monte-Cristo).

Bár egy klasszikusról van szó, nézzük meg dióhéjban, hogy kiről van szó. A regény főhőse a szegény sorsú tengerész Edmond Dantès, akit az esküvője napján tőrbe csalnak, majd koholt vádak alapján bebörtönöznek If várába.

Hat keserves év után Dantès valószínűleg egyre többet gondolt arra, hogy fellógatva magát cellájában egy nem túl jó hatásfokú Foucault-ingaként vet véget nyomorúságos életének. Mielőtt azonban túl hamar vége lett volna a regénynek, jött egy kedves és tanult rabtárs, aki a pártfogásába vette hősünket.

Olyannyira megkedvelték egymást, hogy a tudós börtöntárs halálához közeledvén elárulta Dantès-nak, hogy miképpen tud hozzájutni egy hatalmas kincshez, amely Monte-Cristo szigetén rejtőzik.

Kalandos szökése után Dantès sikeresen meglelte a kincsesládát, s a hirtelen jött vagyonból megvette a szigetet valamint a grófi címet. Így már, mint gazdag arisztokrataként - Monte Cristo grófjaként - tért vissza a szárazföldre, hogy bosszút állhasson azokon, akik a rettegett If várába záratták.

Az a bizonyos cella

Úgy gondolom, hogy a dél-franciaországi turisztikai hivatal mókás kedvű munkatársai találomra kiválasztottak egy cellát, amely fölé mosolyogva kitehettek egy márványtáblát, amely fennhangon hirdeti, hogy bizony itt raboskodott Edmond Dantès.

Mindenesetre még mindig sajnálom egy kicsit azt az angolul beszélő házaspárt, akiknek feltehetőleg tönkretettem a vakációjukat vagy legalábbis annak egy napját.

A nem túl szellős belső udvarban kedvesen és lelkesen megkérdezték, hogy ugyan merre van a híres zárka, ahol Monte Cristo grófja raboskodott. Kézségesen megmutattam, de annyit azért még hozzátettem búcsúzóul, hogy ugye tudja, hogy az egész csak egy fikció és valójában nem volt ilyen rab.

A pillantás, amelyet kaptam kísérteni fog még egy darabig, s a pár néhány perc múlva már a hajónál állt, hogy elhagyják a kis szigetet.

If várát elhagyva nézzük meg a Frioul-szigetek két legnagyobb példányát, ahol alapvetően túrázni és strandolni érdemes.

Indulás Ratenneau-szigetére (j)

Île de Ratonneau

A két legnagyobb sziget közül ez fekszik közelebb Marseille-hez és a hajók is itt kötnek ki. Ha a másik nagy szigetre szeretnénk menni (Île de Pomègues), akkor gyalogszerrel át kell vágnunk a két szigetet összekötő XIX. századi gáton.

A szigettel már a római kori hadurak is megismerkedhettek Marseille ostromlása közben és nem volt túl kellemes a tapasztalatuk. A szigetet az egész Európát letaroló pestis-járvány után - elhelyezkedéséből fakadóan - egy hatalmas karanténná változtatták.

A messzi és ismeretlen földről érkezett hajók utasait először itt gyűjtötték össze, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy nem hordoznak semmi veszélyes nyavalyát. Valószínűleg eme történelmi háttér is hozzásegítette a szigetet ahhoz, hogy a XIX. században egy fertőző betegek ápolására szakosodott kórházzal gazdagítsa mészkőszikláinak magányosságát.

Mindazonáltal, a sziget - hasonlóan If szigetéhez - igen alkalmas volt katonai objektumok elhelyezésére, s ennek megfelelően évszázadokon átívelő hadászati múlttal rendelkezik: épült itt már erőd IV. Henrik, XIV. Lajos (Napkirály), Napóleon és a német megszállás ideje alatt is.

A bombázások nyomán kereszté torzult betonoszlopok

A szigeten fellelhetőek bizonyos romok, de ne várjunk túl sokat, hiszen a II. világháború során elszenvedett bombázások során szinte az összes épület és rom megsemmisült. A legjobb állapotban lévő torzó talán a sziget északi csücskében található Karolina-kórház.

A szigetre lépve feltűnhet, hogy az éttermek és apartmanok ellenére nincsenek autók. A svájci Zermatthoz hasonlóan csak elektromos üzemű járművek gurulhatnának a poros utakon, de az itt állomásozó tűzoltók normál-üzemű autóikon kívül nincs más. De ez nem is baj azt hiszem.

A sziget kikötőjénél található apartmanok

A szigeten számos lehetőségünk lehet, hogy megmártózzunk a habokban. Legkönnyebben talán a Saint-Estève (Plage de Saint-Estève) és a Morgeret (Plage de Morgeret) strandokra juthatunk el.

A Saint-Estève strand háttérben a Karolina-kórház maradványaival

Az előbbi esetleg annyival előnyösebb, hogy szezonban van életmentő és vannak büfék. Az utóbbi pedig a nagyobb kavicsokkal rendelkező strandok kedvelőinek nyújthat kikapcsolódást.

Ahogy már említettem ide kirándulni (vagy strandolni, esetleg mindkettő) érdemes jönni. Sok víz, kalap, napkrém, egy jó túracipő: ezek nélkül, ha lehet ne nagyon induljunk neki, mert a tűző nap, a szél és az árnyék teljes hiánya a szigeten nagyon hamar problémákat okozhatnak úgy, hogy fel sem tűnik.

Attól nem igazán kell tartani, hogy hetekig bolyongunk eltévedve a szigeten. Cserjék, rozmaringbokrok és levendulák között kanyargó széles, jól látható és követhető, poros, néhol sziklás ösvényeken vezethet utunk.

Ha belső (és külső) iránytűnk cserben hagyna, akkor csak menjünk fel egy magaslatra és máris látni fogjuk a szigetet valamint az arról kivezető utat. De a magaslatokra való felmenetelt amúgy is javasolnám, hiszen a szemünk elé táruló látvány minden gondunkért kárpótolhat.

Az If vára, mögötte Marseille, míg háttérben a Les Calanques nemzeti park vonulatai láthatóak

Île de Pomègues

A Frioul-szigetek legnagyobbjára való átjutást - ahogy fentebb említettem - egy gát biztosítja. Ugyan ez egy könnyű séta, azonban ezen a szigeten már jóval kevesebb emberrel találkozhatunk kirándulásunk során.

Promègues szigetének látképe Ratonneau-ról (előtérben Ratonneau kikötője)

Ennek oka prózai: a szigeten nincs semmi. Mármint leszámítva a katonai célú építményeket és azok romjait. Ellenben, ha valaki magányosan szeret túrázni, akkor ez a sziget tökéletes célpont. Ugyan itt sincs árnyék, de az apró öblök, a meleg sziklákon néha sűvítve átbukó szellők, a vadvirágok és növények, valamint a tenger kékjének kombinációja garantálják, hogy egy igazán gyönyörű napot tölthessünk el.

Ilyen és ehhez hasonló, eldugott kis öblöknél pihenhetünk

Amit kifejezetten ajánlok mindenkinek az az, hogy menjen ki a sziget nyílt tenger felöli végébe, üljön vagy feküdjön le a dombtetőn és hagyja, hogy a Nap sugarai átjárják. Engedje, hogy a tengeri sós levegőt a hátukon cipelő szelek körüludvarolják, miközben a tenger hullámainak megnyugtató hangját hallgatja, s várjon.

Várjon, hogy a tenger elkezdjen lecsillapodni ezzel is jelezvén az amúgy könnyen érzékelhető közeledtét a nap végének. Ahogy tüzes égi kísérőnk egyre inkább közeledik a horizonthoz, s változnak fények, úgy egyre több vitorlás jelenik meg a tengeren, hogy eggyé váljanak a csillogó aranyhíddal.

Szerintem nem sok szebb dolog van, mint átélni és élvezni egy naplementét a Frioul-szigetekről. Naplemente után még lesz időnk visszatúrázni a kikötőbe, ahonnan valószínűleg a Naptól, sós tengeri levegőtől, a víztől és a kirándulástól kiszívva, fáradtan fogunk lerogyni az első szabad helyre a hajón.

De ha visszagondolunk az egész napra, hogy mennyi mindent éltünk át és meg, akkor - szerintem - egy tökéletes napot tudhatunk magunk mögött. Másnap pedig újult erővel fedezhetünk fel további csodákat.

Ahogy mi is fogjuk tenni. Remélem, hogy velem tartotok majd a következő részre is, ahol visszatérünk a szárazföldre és kicsit körülnézünk Marseille környékén.